Egy tanulmány szerint az ember 29 évesen a legboldogabb, de nem tudom még, ebből mi igaz. Kicsit félek, hogy túl nagyok az elvárásaim, hogy egyszercsak megint ott találom magam, mint hét vagy három éve – hogy derékba törik az életem. Az azonban egyértelműen megváltozott, hogy ezúttal bátrabban reménykedem. Már nem aggaszt annyira, hogy mit tartogat számomra az élet, ugyanis, hogy egy régi metaforámmal éljek, végre megjavítottam az esernyőmet. Már nem egy ilyen kókadt, lyukacsos szar, amin a világ összes gondja átesik, hogy aztán az emberek szánakozva pislogjanak rám. Nem, ez az esernyő most teljesen jól bírja a strapát, kicsit nyeklik-nyaklik, de tartja magát még a legnagyobb viharban is, és bárkivel szívesen megosztozom rajta. Sőt, nemrég volt szerencsém egy egész, általam szervezett íróműhelyt alátuszkolni, akikkel ugyan csak 3 órát, de tevékeny írással töltöttünk, és remekül szórakoztunk. Pont azt csináltuk, amiről az életnek kellene szólnia: alkottunk, és ettől marhára jól éreztük magunkat. És egyben a titkos kis célomat is elértem vele, vagyis azt, hogy már harmadik napja sikerül időt kikanyarítanom a zsúfolt napirendemből az írásra. Percről percre egyre jobban érzem magam, és nem állíthat meg senki.

Az új életévemet egyébként egy buliban kezdtem, tőlem rendkívül távol álló módon, és egy tőlem távol, de nekem jól álló kék ruhában. Már az első nap megmentettem a világot egy csodás szerepjáték keretében (én hatástalanítottam egy bombát!), és részt vettem a Tolkien Társaság egy ottalvós rendezvényén is, ahol, mint említettem, tartottam műhelyt, na meg remekül éreztem magam. Szívem mélyén még most is ott ücsörögnék az első este hajnali 3-kor felfedezett babzsákos zugomban, ami még valahogy az utazási inszomniámat is képes volt felülírni. Most pedig éppen azért pötyögök olyan vadul, mert részt veszek a NaNoWriMo nevű írós kihíváson, és megpróbálom rongyosra írni a kezecskéimet a novemberi hónap végére. Aztán még ki tudja, mi lesz itt, de kezdem úgy érezni, hogy a határ a csillagos ég.

Sok érzés szabadult fel bennem az utóbbi időben, sok emlék, sok fájdalom, sok öröm, mind marha régről. Mintha az elmúlt időszakban üres lettem volna, és most megpróbálnám megtölteni egy nagy vödör színes festékkel. Teli vagyok ötletekkel, és hamarosan ki is öntöm ide őket, a múltat, a jelent, és talán még a jövőt is, mert bármilyen bizonytalan, azért próbálok ura lenni a helyzetnek. A napokban két farkas él bennem, hogy a klasszikus metrós mémet idézzem, és egymást váltogatják: