Valóban szerencsések vagyunk, hogy őket másolhatjuk. Nekem már a rómaiak értékvesztőnek tűnnek a görögökkel összehasonlítva most, hogy fölöttük ülök pár napja. Nem azért mondom, mert nincsenek szép eszméik, hanem egyre inkább kezd az irodalmuk rávilágítani arra, hogy például a háború ilyen mértékű támogatása (pl. Mars-kultusz) nem boldogságba, hanem dögvészbe torkollik. Igaz, ez alól pont a költőik jelentik a kivételt. Az ógörög drámák pedig tényleg fantasztikusak. Mikor kiskoromban nem igazán rendelkeztem irodalmi műveltséggel, azt hittem, nem is írták őket olyan régen (ugye egy kisgyerek történelemfelfogása, meg eleve időfelfogása nem valami elsöprő szintű), maga az értelmük, a mondanivalójuk, a megfogalmazásuk annyira mai. Ezért elgondolkodtató ez az ihlet-kérdés is, mintha előzőleg a mi mindennapjainkat élték volna.

Nekem valahogy mindig is a rómaiak voltak a szívügyeim, és közülük sem annyira a filozófusok, mint inkább a költők (khm, Vergilius...:D de mondhatnék csomó mást is). Ógörögből meg a drámaírókat szeretem. Bennem is felmerült már, vajon nekik honnét jöhetett az ihlet... sötétebb pillanataimban pedig úgy érzem, mindannyian őket másoljuk. Illetve... szerencsések vagyunk, ha kijelenthetjük, hogy őket másoljuk.

Persze a véleményeket mindig embere válogatja, de hadd osszam meg veled az enyémet: én úgy gondolom, hogy az ember az lehet életében, ami akar, ha eléggé akarja. Az íróból is lehet gyógytornász, ahogy a bölcsészből is lehet (bár nem biztos, hogy lesz) író. Meg persze a gyógytornászból is lehet író, ugyanígy. Én biztosan nem leszek gyógytornász (nem azért, mert bármi ellenvetésem lenne a szakma iránt, hanem a főnixként hamvába halt biológiatudásom miatt, ami miatt egyébiránt nagyon felnézek rád :D), de író sem biztosan. Mégis megküzdök az írásért és megküzdök a magyarral, mert jobban szeretném elérni, mint a többi ezer meg ezer választási lehetőséget. Lehet, hogy naivság ezt vallani, de ha ennyi naivitást igényel, hogy az ember összeszorított foggal is, de reménykedhessen egy jobb cél érdekében, akkor vállalom.
Igen, én is szeretem, ha a régieket barbároknak hívjuk. Ezért egyeseket meg tudnék rugdosni, szintén érzékenyen érint a dolog. Ilyenkor üt be az "akkor írj jobbat"-effektus.
Pont Boreász és Zephirosz? :D Szép választás, Tolkien valóban a szelek megszállottja. Ha valami utólag felidézve eszembe jut a Gyűrűk Urából, esküszöm, az első a szél. A mitológiában éppen ezt a megszemélyesítgetést kedvelem, hogy minden istennek saját egyedi jelleme van, még ha sarkítottak is azok a jellemek.

Részemről nem jövedelem-biztosítás kérdése a dolog. Bár tény és való, hogy némileg irigylem az óráidat, és eszemben sincs "leszólni" a bölcsész-karokat, azt vallom, hogy író gyógytornászként is lehetek, íróként viszont nem lehetek gyógytornász. Életem pedig- egy óriási tervezői hiba következtében- csak egy van.

A görög mitológia iránti rajongásom még Tolkien előtti. Mostanában tértem csak vissza egy rajongói írás kapcsán és teljesen lenyűgözött. Boreász és Zephirosz, akiknek személyisége van :D. Kétségbeejtően Tolkieni. Nem csoda, hogy a mester mitológiát akart teremteni és nem világot. :D

De engem a filozófusok is tényleg megmozgattak, nagyon szerettem tanulni róluk és elgondolkoztatónak tartom, hogy a mai napig is rajtuk "nyugszik" minden filozófiai elgondolás, ők adják a mai gondolataink ősi alapját. Fejlődhetett ide-oda a társadalom (ez persze önmagában is kérdéses), náluk "nagyobb" gondolkodók nem születtek azóta sem. Ennyit a "barbár" ősökről...

Bocsánat, szívemhez közel álló téma.

LuCy: Elképesztően sokat gondolkodtam azon, hogy a görög mitológia hol foglalhat helyet a világban, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen éppen a spontaneitása a megdöbbentő. Hogy - és remélem, most nem jelentek ki hatalmas butaságot - a görögök jóformán maguk találták ki ezeket az önkifejezési formákat. Innentől talán már mindenre mondhatnánk, hogy átalakítás: most veszem észre, mivel rengeteg időt kellett szánnom görög művek olvasására, többet, mint valaha, mennyire egyedi az a világ. Megértem azokat a filozófusokat, akik azt állítják, abba érdemes kapaszkodni, engem feldobott. Szokatlan, mikor a tananyag olyan jól esik, mint a legszórakoztatóbb regény, amit az ember valaha olvasott. :D Örülök, hogy te is ismered ezt az érzést.

Ardenis: Köszönöm, a helyzetem megköveteli. :D A naivságot mire érted pontosan? A kritikára? Vagy úgy általában?
Igen, valójában ösztönösen az antik irodalomfogalomból indultam ki, vagyis gyakorlatilag mindenből, amit leírtak, de őszintén szólva még nem láttam senkit, aki hangsúlyosan a filozófiát élvezte volna. :D Szerencsére az irodalom éppen olyan tudomány, amit az ember szabadidejében is tud valamennyire ápolgatni, más kérdés, hogy gondolom most abból neked sincs valami sok... Nézd, én tényleg csak ajánlani tudom. Volt abban valami, hogy régen minden egyetem alapját a bölcsészettudomány elvégzése jelentette, s csak azután választhatott az ember más szakot; más kérdés, hogy emiatt már akkor sem lehetett megélni csak abból, hogy bölcsész vagy, hehe :D De ha bebiztosítottad a jövedelmed, ne habozz!