Egy órája állok az ablakban, hallgatom, ahogy éjfélt jelez a harang. Megszámolom az összes kondulást, mintha lenne jelentősége. Úgysem mozdulok el innen, amíg nem sikerül. A hevenyészett módon rajzpapírokkal elsötétített szobában még így is egy foltra vagyok kénytelen fókuszálni a szúnyoghálón, arra, amelyiket kitakarja az utcai lámpától a meggyfa. Egy mappát magam elé tartva, jobb híján az orromnak támasztva igyekszem eltakarni a többi lámpát. És - bár nem hittem volna, hogy idáig süllyedek - fázom.
A földrajztanárom csillagászati előadásán elhangzottakat próbálom alkalmazni, vagyis néha lehunyt szemmel várni, aztán megint figyelni a csillagokat, megint lehunyt szemmel várni, megint nézni. Lassan, körülbelül fél óra alatt már eljutottam odáig, hogy nem csak a Göncölt látom, hanem a körülötte lévő kis csillagokat is. Ez már haladás, de ha arra gondolok, milyen vékony a képeken egy hullócsillag, nem igazán segít. Elvégre nem a Sarkcsillag fog lepotyogni.
Lassan, szép lassan elgémberedik a karom, az orrom(!), és nagyon fázom. A kedvemről nem is beszélve. Még sosem láttam igazi hullócsillagot. Régen láttam egy tűzgömböt (azt hiszem, így nevezik magyarul azt a hullócsillagot, ami nagyon-nagyon fényes. Gyönyörű volt és zöldeskék, és a redőnyön keresztül is láttam a megvilágított szobában. Kívántam tőle és valóra vált). Mi van, ha körülöttem már leesett egymillió, és én nem vagyok képes meglátni egyiket sem? Eleve nem jól látok, ez külön hátrány. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mekkora itt a fényszennyezés.
Hirtelen elégszen sírhatnékom lett. Hogy nekem most nagy szükségem lenne a hullócsillagra. Nekem most kívánnom kéne. Nem lesz jó jövőre, most kell. És mikor már majdnem elsírtam magam, hirtelen beugrott valami. Keserűen felnevettem.
- Tulajdonképpen ez az életem. Irigykedem arra, aki el tud menni olyan helyre, ahol látszanak a csillagok. Olyat akarok, ami nekem nem jut, és nem látom, miért jó az, amim van. Most pedig kitaláltam, hogy annak ellenére, hogy holnap lesz a csillaghullás, én ma fogok hullócsillagot nézni. A fagyhalált is vállalom azért, hogy megkapjam, ami nekem "jár". Szorgalommal, akarattal logikával próbálok elérni valamit,  ami másnak olyan szép és egyszerű. Mit várok? Hogy majd vigasztalásul leesik egy? Jobb lesz menni.
És már épp mentem volna, amikor láttam egy villanást az égen. Először csak bambán bámultam, aztán eltakartam a kezemmel a számat. Kívántam.
Mostantól nem szólok semmit. Van saját hullócsillagom :)

U. i.: Itt egy rövidke Sissie Traylor fejezet. Nem szeretném külön bejegyzésben kiírni, sok helyet foglal, ezért mostanában majd így szúrom be:

Sissie Traylor: 68. fejezet